GYULA  ANNO

Forrás: Ambrus Imre
Évtized:1910

Nagymamám, özv. Bagó Albertné elmondása szerint, az 1910. december 23.- i összeütközés volt az egyetlen olyan tragikus baleset a gyulai kisvasút történetében, amely halállal végződött. Ezen összeütközéskor vesztette életét, – 35 évesen, szörnyű kínszenvedések között – az én Bagó nagyapám, egyedüli halálos áldozatként.
Neje, nagymamám hosszú (90 év) élete során többször hozzákezdett elbeszélni, – ám ez legtöbbször sírásba, zokogásba fulladt _:
Az év leghidegebb napja volt, korán reggel indultunk. Néhány megálló után a hideg miatt áthívtuk a vonatvezetőt – Albertet – a mozdonyra, hogy a nyilvántartási naplóját tudja írni. Az Ő hivatalos tartózkodási helye ugyanis, a mozdony utáni, postakocsiban volt. Az állomásokon Albert adta le és vette fel a küldeményeket
A tragédia mértékét fokozó körülmények:
– A mozdony háttal vontatott,
– A két állomásfőnök végzetes hibája a telefonbeszélgetésükkor: „miért nem jön a vonat onnan? – ha jön, én nem tartom vissza! – akkor én engedem innen!”. Már intett is a forgalmistának, hogy mehet. Erre bekiáltott a társállomásról a másik, hogy „el ne engedd, mert innen már elengedtük!
– Mindkét állomásról többen is szaladtak a vonatok után lámpával, füttyel, ám a hatalmas köd miatt már nem tudták egyik vonatot sem leállítani,
– Az összeütközés előtti pillanatokban az Ágya – ma Románia – melletti erdőnél lévő kanyar előtt, füttyjelet adtak le, ekkor lettek figyelmesek arra, hogy szemből is hallanak füttyöt. A mozdonyvezető az egyik, a fűtő a másik oldalon kinézve rémülten felkiáltott „szemből is jön a vonat”!?! Azonnal fékeztek, ám a sűrű ködben, akkor még nem láttak semmit. Amikor megpillantották a szemből jövő mozdonyt, egyszerre üvöltötték, KIUGRANI!!! – mert az összeütközés már elkerülhetetlen volt.
– Nagyapám, éppen akkor ugrott le a szenes szekrényről, amikor a két vonat összecsapódott. Mivel a mozdonyuk „háttal” vontatott, az ütközéskor kicsapódott a tűzajtó és az izzó parázs is. Erre esett rá háttal. A másik vonatból is kiugrott sértetlenül a két mozdonyos. Nem mertek – a robbanásveszély miatt – odamenni, segíteni neki, hiába kiabált és jajgatott. Sajnos tragikus több sérülés is érte egyszerre , így ne m élhette túl az összeütközést.
A mozdonyvezetőnek és a fűtőnek élete végéig lelkiismeret furdalása volt a baleset miatt, mert Ők beszélték rá Albert nagyapámat, hogy menjen a mozdonyba. Azt mondták, ha nem hívjuk át, és ott marad a szerkocsiban, túlélhette volna, hiszen a többi kocsi és az összes utas, apró sérülésekkel megúszta a tragédiát.

A tárgyaláson derült ki, hogy a viccelődő állomásvezető, disznót vágott és alaposan beivott (akkoriban az ittasság még inkább enyhítő körülmény volt)!

Ambrus Imre